Kenó számok a nászasztalon

Nemrégiben egy igen jóra sikerült esküvőn volt alkalmam részt venni, ami mindenképp emlékezetes esemény maradt számomra is. Ez az esküvői mulatság több szempontból is különleges volt, ezúttal egy részletet szeretnék kiemelni, ami talán a legkülöncebb dolog volt, amivel eddig esküvőkön találkoztam. A mulatságba ugyanis a Kenó számok is szerepet kaptak, méghozzá egy izgalmas játék keretében.

Az igazi játék mintájára a vendégek részt vehettek egy izgalmas játékban, aminek az volt a kiindulási alapja, hogy mindenki elvehetett egy vagy akár több kártyát a nászasztalról, és Kenó számok nyertes sorát kellett eltalálni, amit valamivel később sorsoltak ki. Több személynek a kártyáját is kisorsolták, a különösen izgalmas pedig az volt, hogy mik voltak a nyeremények.
Közös élmények előtérben


A nyeremények jelen esetben természetesen nem pénzt jelentettek, hanem különböző programlehetőségeket, amelyeken az ifjú párral együtt vehetnek részt a szerencsések. Volt ezek között a programok között csónakázás, közös vacsora, de még közös kirándulás is volt a kisorsolt programok között.

Ez a kezdeményezés, meg kell, hogy mondjam, hihetetlenül tetszett nekem, ugyanis egybekötötte az izgalmas játékot ott és akkor, egy olyan értékes, közös időtöltéssel, ami valamikor a közeljövőben érkezhet el, ezáltal is megalapozva azt, hogy a vendégek a későbbiekben is tartják majd a kapcsolatot a párral.

Sokkal több értelme van az efféle játékoknak, mint sok-sok sablonos, kissé még bugyutának is nevezhető lagzis játéknak. Most már csak azt bánom, hogy amikor nekem volt esküvőm, nem találtunk ki ilyen klassz játékokat. A Kenó számok játékot szerintem minden egyes esküvőbe be kellen illeszteni, de legalábbis a közös programok megszervezését mindenképp.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük